Skip to main content

Véget ért a 2023/24 OBII-es bajnoki szezon

 

Csapatunk első szezonjában a 17. helyet érte el. A bajnokság gólkirálya és legjobb játékosa is csapatkapitányunk Gundl Dávid lett.
Edzőmérleg:
Csendes Tamás: Összességében a bajnokságban mutatott játékunk alapján mostoha számomra a megszerzett helyezés, de nem lehetek elég hálás se a játékosoknak, se a szponzoroknak azért amit ebben az évben a csapat mögé tettek. Az év eleje lámpalázasan indult, az első 4 fordulóban hullajtott pontjaink miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Időközben állt össze végleges kerete a csapatnak, amivel 22 meccsből 17 et meg is nyertünk. Külön szeretném megköszönni Fekecs Ádám edzőtársam egész éves jelenlétét és hozzáállását. Bizakodva várjuk a következő szezont.

Gundl Dávid: A bajnokság alapszakaszában 1 győztes meccs választott el minket attól hogy 1-8. helyezésért játszhassunk, ez sajnos nem sikerült. Ekkor még egy nagyon frissen alakuló brigád voltunk, melyet a szezon közepétől két meghatározó játékos erősített meg, innentől mondhatnám hogy elkezdtünk összekovácsolódni a vízben. Az edzések és a meccsek nagyon jó hangulatban, kellő komolysággal zajlanak, a csapattársaimmal hálásak vagyunk Tamásnak és a szponzoroknak hogy ez a példa értékű közösség megalakulhatott. Izgatottan várom a következő szezont.